Mostanság

Elég jól telnek a napjaim. Sok a teendőm is, sok minden jár a fejemben, így a napok is gyorsan telnek. Néha már túl sok is a teendő, egy kicsit elfáradtam. Az itthoni munkában is hamar elfáradok. Székre fel, székre le... sokat szédülök ilyenkor, meg fáj a fejem. A mellem is már megint feszül. Mintha olyan rég lett volna, amikor múltkor feszült!Azért mégiscsak azt írtam, hogy elég jól telnek a napjaim. Próbálok türelmes lenni, nem kiakadni mindenen. Nem túl érzékenyen reagálni. Hú, ez sokszor milyen nehéz! Az emberek olyan hülyék tudnak lenni már elnézést, de így van!Meg nehéz az is, hogy elfogadjunk dolgokat, beletörődjünk, hogy van, aki, ami nem változik, bárhogy is erőlködünk. Én azért sokszor erőlködök. Bár azt tudom, hogy a helyzet a betegségemmel meg fog változni. Ezt nem hagyom annyiban! Több mint két éve már, h diagnosztizálták, és azóta semmi sem történt. Azt hiszem ez, h én is változom - mármint személyiségileg - ez jó dolog, és jó lesz az eredménye. Nemsokára megyek kirándulni, és ott csupa jó dolog fog járni a fejemben. A lábunkat fogjuk lógatni, nevetni sokat. A lakóm nem fog örülni a sok boldogságnak, az biztos!:) Minden sorstársamnak sok kitartást, és további örömteli nyarat kívánok!

Eredmények

Tegnap végre megtudtam a véreredményeimet. Szerencsére nem ment feljebb a prolaktin, mint ahogy előzőleg gondoltam, nincs messze a normálistól és ez jó. Ettől többet azt hiszem nem várhatok. Most úgy néz ki stagnálnak a hormonszintek, a lakóm. Nem vagyok meglepődve, nem szomorkodom, de azért nem is vagyok elégedett. Nem vagyok elégedett magammal, mert tudom, hogy többet kell foglalkoznom a gyógyulásommal. És nem vagyok elégedett az orvosi ellátással. Megint nem... A következő vérvételt eltette egészen február végére. A téli MRI pedig elmarad. Azt mondja, nem akar terhelni, hogy isten ments sugarazni... Pedig jól tudjuk, az MRI nem sugaraz, csak a CT. Na mindegy. Majd egy év múlva megyek legközelebb. Aztán lehetséges, hogy jobb is így. Mert két éve már azt hallgatom, hogy nem változott semmi. Talán több idő kell. Nem baj, nem fogok ilyeneken idegeskedni. Megpróbálok minél többet kihozni magamból, többet örülni, mosolyogni, látni a világból dolgokat. Igyekszem majd minél kevesebbet gondolni a lakómra, így talán majd egyszer ő is elfelejtkezik rólam...

Majd csütörtökön kontroll

Majd csütörtökön megyek én is kontrollra. Nagyon nem akaródzik... Mindig is utáltam endokrinológushoz járni. Egyrészt ennek az az oka, hogy sosem szimpatizáltam a doktornővel. A szaktudása enyhén aggasztó, és legalább két órát szoktam várni, mire bekerülök hozzá, hiába van pontos időpontom. (szinte az egész járás hozzá tartozik) . Persze ezeket azért megszokja az ember és elviseli. Másrészt meg félek kicsit a vérvétel eredményektől. Nem hinném, hogy az értékeim majd a normálba fognak tartozni, de azért bizakodom benne. Ez is az optimista gondolkodás előnye, hogy az ember tud minden helyzetben reménykedni. Mondjuk annyira magas nem lehet az érték, mert elvégre nem volt tejcsorgásom. De nagyon fájt és feszült a mellem. És elég sokáig most.
De mindegy. Igyekszem nem bebeszélni magamnak, h úgyis rossz lesz az eredmény. Az nem vezet sehova. Azon vagyok, hogy meggyógyuljak, h nem legyen annyi fájdalmam. Úgy érzem, a türelem már meg van hozzá. És az akarat is. Elég sokáig hiányzott ez a második dolog... De most már minden rendben lesz.:)

Hihetetlen...

... hogy megint el telt három hónap. Holnap vérvétel, jövő héten MR, 20-án pedig kontroll a dokimnál.
Kicsit ideges, és főleg kíváncsi vagyok az eredmények miatt, hisz az elmúlt pár napom nagyon végig stresszeltem, így valószínűleg a vérvétel eredményem nem lesz a legjobb. Bár ha bele gondolok az elmúlt három hónapot is végig idegeskedtem, szóval jót  nem igazán várhatok.
Ma megint nagyon remegett a kezem. Ez már egy ideje nem jelentkezett, utoljára akkor volt, amikor elkezdtem szedni a gyógyszert és reggelente mindig remegő kézzel keltem.
Lehet, hogy csak az ideg, de nagyon remegtem ma. Nem igazán jó ez így, de most egy ilyen időszak van, és nehéz nyugodtan kezelni a dolgokat. Sok múlik a mostani eredményemen is, azon, hogy kell-e majd megint szedni a gyógyszert, vagy nem.
Na ma már megpróbálok nem idegeskedni, még akkor is, ha úgy érzem szétfeszít a belsőm.

by perec

Tanulság

Talán a tanulság a mai napból, hogy azért mert én szomorú vagyok, még nem fog az egész világ velem szomorkodni, nem fog együttérezni. Mindegy megy tovább, és nekem is tovább kell lépnem. Éjjel alszom egy jót, és ha reggel felkelek, egy szép nap lehetőségével fogok felébredni. Ennyi optimizmus azért maradt bennem egy ilyen borzalmasan nehéz nap után. És azt hiszem ez jó. Jó, mert elviselni valamit, nem is azt jelenti, hogy beletörődni, hanem megerősödni. És befejezésül: ez a másik pozitívuma ennek a napnak ( lentebb írtam az elsőt) -mert azért csak lett egy második is :) - , hogy van egyáltalán tanulság, tapasztalat. Néha egyedül kell sírni, és jobb ha nem tudja más. Aztán letörölni a könnyeket, kifújni az orrot, és eldobni a papírzsepit...

Lehangolódva

Ma valahogy nagyon nem vagyok jól. Egy része minden bizonnyal lelki okok miatt van, mert lehangolt vagyok és valahogy magányos. Próbálok erős lenni és türelmes. És mikor próbára teszem a saját türelmem, olyankor van az, hogy szándékosan lassan telik az idő.
A másik része a dolognak az, hogy bele lehet fáradni a fájdalmakba. A folyamatos, mindennapi fájdalmakba. És abba az érzésbe is, hogy a körülöttem lévő emberek nem veszik komolyan a fájdalmaimat, vagy csak olyan könnyen megszokják. Nem, nem akarom magam sajnáltatni. Szó sincs róla. Csak annyira magányosnak érzem magamat a betegségem, a próbatételeim által, hogy néha nem bírom. Erőtlen és kétségbeesett vagyok. Kellene valami pozitív dolog, ami feldobna. Össze kellene kaparnom magam.
Tudom, azért nem fog ez tartani örökké. Egy-két nap, és újra a régi vagyok. Csak most valahogy, még nevetni is fáj. Nem tudom, miért van ez, hogy néha rámjön ez a letargia. Saját magam foglya vagyok.
A gyomrom továbbra is fáj, a mellem feszül, a fejfájásom meg a legváratlanabb helyzetekben jön elő.
Míg írom ezt a bejegyzést, próbálom elhatározni magam. Ilyenkor érzem, hogy tényleg segít, ha kiírom magamból. Kicsit könnyebb a szívem. Még a végén meggyőzöm magam, hogy ez egy csodálatos nap. Végre melegebb van, süt a nap. Igyekszek találni magamban valami jót, aminek lehet örülni... Talán annak, hogy még mindig bírom, és még mindig nem adtam fel. Legyen ez az első pozitívuma ennek a napnak. Aztán majd megírom este, mi volt a többi! :) Szép napot mindenkinek!