Néha most is vannak nagy fájdalmaim. Azért nem csak az van, h annyira pozitívan próbálok gondolkodni, h észre sem veszem a fájdalmat. Nem sajnos, sokszor nagyon fáj. Mint ma is. Ez a folyamatos lüktetés, nagyon megvisel. Szoktatok úgy lenni, hogy minden lépésnél belenyilall a fejetekbe? Én ma szó szerint így éreztem, hogy ahogy jártam, ahogy mozdultam, mintha az agyam is mozdult volna. És ilyenkor nehéz minden, de közben mégis csinálni kell mindent tovább.Mit kibír az emberi szervezet, igaz? És ennél sokkal nagyobb bajokat is. Azt gondolom, hogy az én betegségem, még nem az elviselhetetlen kategóriába tartozik, és hiszem azt is, hogy Isten csak annyit terhet ad ránk, amennyit képesek vagyunk elviselni. Csak Isten szerintem sokat méricskél: még tegyek-e hozzá egy kicsit? :)

Kicsit megfáradva, kicsit torokfájósan, de azért jól vagyok.Végre sikerült leadnom a szakdogámat, úgyhogy remélem ez már legalább rendben lesz. Az elmúlt hetekben volt egy-két gyötrő fejfájásom is, de már elmúlt. Remélem sikerül rendben befejeznem ezt a sulit, nagyon-nagyon várom már a végét.Hosszú volt már, és le akarom zárni ezt a fejezetet. Várom a nyarat, meg azt, hogy s mint alakul jövőre. Néha nagyon derűlátónak várom a dolgokat, máskor bizonytalan vagyok, hogy tényleg jól döntöttem-e? Hol fogok majd kikötni, és végre mikor sikerül megtalálnom a helyemet? Ezer meg ezer kérdés van mindennap a fejemben. De tudom, h majd minden szép sorjában megmegy, egyik a másik után. Nem tudom, miért van így felépítve az ember, h könnyen elbizonytalanodik, ha valami nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Szeretnék egy biztos, nyugodt pontot már az életemben, hogy lássak kicsit előre.Az elmúlt években nagyon sok minden megváltozott bennem is. Én ezt nevezem "betegségelőnyek", hogy folyton tanulok. Csalódok, kétségbeesek, sírok, aztán meglátom a jó dolgokat is, és aztán már minden rendben van. Nem szabad feladni, mert ha sokáig vagyunk kétségbeesve, magunkat őröljük fel.
Vigyázzatok magatokra!
Etti