"Ember és ember között sem az intelligencia, sem a származás nem jelent olyan mélyreható különbséget, mint az, hogy beteg-e valaki vagy egészséges." (Francis Scott Fitzgerald)

És egy kevésbé nyomasztó gondolat:
"Az egészséges életmód megszállottjai elég hülyén fogják érezni magukat, amikor majd ott fekszenek a kórházban, és belehalnak abba, hogy semmi bajuk." (Redd Foxx)



Miért is kellene feladnunk a küzdelmet?Mert vannak rossz pillanatok? Mert vannak napok, amikor kétségbeesünk? Mert próbálnád századszorra is elmondani valakinek, hogy mi a bajod, de nem tudod? Mert néha annyira fáj?
Egyiket se tartom elég nagy indoknak, hogy feladjuk. Főként azért nem, mert vannak csodálatos pillanatok is az életben, és egészen gyönyörű napok. És vannak olyan emberek is, akik megértenek, bármi is történik, és nem kell félned attól, hogy nem számíthatsz rájuk. És végül vannak olyan percek, órák vagy akár napok is, amikor nem fáj semmi. Sem a fejed, se a gyomrod, semmid. Csak kicsit meg kell fordítanunk a dolgokat, és máris nem olyan reménytelen a helyzetünk, nem? Máris érdemes továbbküzdeni.
Ölellek titeket!
Etti

Azt szokták mondani, h az ember célja a boldogság, vagy h a boldogulását keresi. Én azonban  azt veszem észre az embereken (a suliban, az utcán, bárhol), hogy nem is keresik, csak vannak és szenvednek. Közben sóhajtoznak, hogy de jó lenne ez, vagy az, meg h nekem nincs ilyenre időm, meg nekem semmi sem jön össze és hasonlók. Közben mondják, h de jó lenne, ha rám találna a boldogság, meg olyan szerencsétlen vagyok. Persze, hogy az valaki, ha nem is keresi az örömöket az életben! Elsősorban magukat csapják be, és vágynak arra, h nekik adjon a másik igazat, hogy igen az élet olyan nehéz, a férfiak hazudnak, a fizetésből semmire se telik, és annyi dolog van egész nap....De igazából ez a hazugság, hogy sokan még maguknak se ismerik el, hogy lehetne valamit tenni, és nem kell, hogy a napok szürkék és elviselhetetlenek legyenek. Mert ha elhisszük, h ez így van, akkor az megbetegít minket, beleférkőzik a tudatunkba, és csak még elkeseredettebbek leszünk. Vajon miért nem lehet egyszerűen csak örülni és vidámnak lenni? Mint az a kislány, akit ma láttam az egyik bevásárlóközpontban. Jött le az anyukájával a mozgólépcsőn, és olyan öröm sugárzott róla, tiszta és egyszerű öröm, hogy ő most jöhet le a mozgólépcsőn! Nem az élet nehéz, csupán mi magunk tesszük azzá...

Sziasztok!

Remélem jól viselitek a napokat, a beköszöntött őszt. Én szeretem az őszt, az utóbbi években megszerettem. Talán azért, mert a párommal ősszel ismerkedtünk meg. Ki mondta, h ősszel nem lehet szerelmes az ember?:))) De szeretném a szép őszi napokat a hegyekben eltölteni!
Egyébként jól vagyok, néha úgy érzem egyre jobban. Nem tudom, de valahogy ezt érzem, hogy fokozatosan gyógyulok. A kedvem is jó. Azt hiszem azért, mert kezdek egyre tudatosabban gondolkodni erről a gyógyulási folyamatról, megpróbálom a mindennapok részévé tenni, bár egyáltalán nem volt könnyű idáig eljutni. De mégis most ott tartok, h ha megkérdezik tőlem, h még mindig ugyanúgy fáj-e a fejem, azt tudom mondani, h nem:)))) És lehet, h a következő MRI-n már változás is lesz.
Vidám napokat mindenkinek!
Etti