Na egy hónap megint eltelt, mióta írtam. Ijesztő néha, hogyan mennek a hetek! Azonkívül, hogy sulis feladatok tömkelege vesz körül, teljesen jól érzem magam. Elkezdtem esti képzésbe az autizmus szakirányt is, ami nagyon tetszik. Kicsit úgy érzem, mintha kezdeném megtalálni a helyem, és hogy majd egyszer ki tudok teljesedni ebben a hivatásban. Még nem dolgoztam benne, de valahogy máris szeretem! :) A másik dolog, hogy Pestet rendkívül könnyű megszeretni. És Győr nem is hiányzik. Ez a távolság, ez a magamra utaltság jót tesz nekem. Igazából nincs idő, a betegséggel foglalkozni. Már-már alig gondolok rá. Mint egy ruhát, képes vagyok felvenni és levetni. Most a fájdalom se fáj annyira, a tünetek sem vészesek. Ennyit számít, ha az embernek van egy nyugis időszaka. Nem foglalkozom most bizonytalan és vészjósló dolgokkal. Csak csinálom, amit kell.
Milyen rég írtam már idézetet, ugye? :D Pótolok...

"Aki akar élni, aki akar harcolni a túlélésért, az higgyen abban, hogy a betegség nemcsak a kórokozóktól függ, hanem tőle is. Ha mindent megteszünk azért életmódunkkal jó lelki és testi állapotban, hogy élhessünk addig, amíg a lehetőségeink megengedik, annak sokkal jobb az esélye, mint aki feladja."
Czeizel Endre