Rosszullétek

Tegnap akartam írni, de egyszerűen képtelen voltam. Nagyon fájt a fejem, a pocakom, de még a mellem is. Úgy éreztem, szétszakadok. Azt hittem, sosem ér már véget a fájdalom. Alig vártam, h ágyba pottyanjak. Rég éreztem magam ilyen rosszul. Ma már jobban vagyok, talán segített a jobb alvás. Ilyenkor tudok rosszul lenni olyan emberektől, akiknek van egy kis fejfájásuk, és haldokolnak. Próbálom kezelni ezeket a helyzeteket, elég nehéz. Elfogadtam már a betegségem, csak a fájdalom... Az valami teljesen más. Mikor lesz már vége? Azért a sok kínlódás ellenére még mindig azt mondom, h nem törtem meg, és próbálok előre nézni. Nem hagyom, h a világ elmenjen mellettem, h megfulladjak az önsajnálatba. A környezetemben lévők nem is tudják általában, h van ez a betegségem. Nem tudom mindenkivel megosztani. Persze most egy blogra írok, úgyh kicsit magam ellen beszélek, de ti nem ismernétek fel az utcán, nem tudjátok milyen vagyok.Így anonim módon sokkal könnyebb, és egyszerűbb.
Boldogulok mások segítsége nélkül is, úgy gondolom ehhez elég erős vagyok. És még ezek a kínjaim is, amik mostanában vannak, nem győztek le. Csinálok mindent ugyanúgy.Úgy érzem, ettől nagyobb fájdalmakat is ki fogok még bírni. Persze én is vagyok sokszor kétségbeesett, dühös, szomorú és magányos. De nem kérdezgetem, h miért pont nekem van adenómám? Miért pont én? 18 évesen, mikor megtudtam, nem erre vágytam. Akkor hirtelen felnőttem, és tudtam, h egy kicsit mindig is egyedül leszek. Ez a tudat nem egyik pillanatról a másikra jön, hanem tapasztalattal, és bizony fájdalommal. Úgyhogy muszáj erősnek lenni, nem besavanyodni, és várni mások sajnáltatás vagy megértését. Az nem fog jönni.
Kitartást mindenkinek!

Helyzet

Aki azt hajtogatja, hogy az egyetem csupa lazulás meg buli, arra most nagyon csúnyán tudnék nézni. Eléggé leterhelt vagyok, és fáradt. Nem tesz jót a fejfájásomnak, de azért tartom magam. Próbálok többet aludni, meg nem idegeskedni. A gondolat, hogy mindjárt hétvége, azért megnyugtat. Ami megint zavaró, hogy visszajött a tartós mellfeszülésem. Megszoktam már, csak úgy örültem pár hónapig, h ez elmaradt. A vérvételre még várnom kell februárig. Kíváncsi lennék már pedig, félév alatt mennyit változott a helyzet.
Vigyázzatok magatokra!

Örömök

Tudom, rég nem írtam. Túl vagyok egy nyelvvizsgán, meg pár zh-n, úgyh most már lassan helyrebillenek. Minden megy tovább a megszokott kerékvágásban. Mostanság... a fájdalmaim sajnos még mindig megvannak, és ma társult hozzá egy kis gyomorfájás is. De most már jelentem, jobban vagyok. A fejfájásomban azért beállt némi pozitív változás, bár helyesebb volna azt mondani, hogy bennem történt inkább kis pozitív változás. Egyre jobban viszonyulok a fájdalmakhoz, van, h akár órákig rá se gondolok, és nem is törődök vele. Vagy nem úgy törődök vele. Lehet hogy csak a megszokás, de nem hinném. Azt hiszem, ráléptem a pozitív gondolkodás útjára, amivel kapcsolatban olyan régen győzködöm magam. Talán már azóta, mióta Pereccel először felvettem a kapcsolatot. Ő azóta is rendületlenül mondja, hogy mennyire fontos a pozitív gondolkodás. És teljesen igaza van. De én vagyok a bizonyíték, hogy ez nem megy napról napra. Mindig csak hajtogattam magamnak, h márpedig te most már optimista leszel, és nem idegeskedsz apróságokon meg hasonló... De valahogy idáig nem ment...Mostanában viszont már érzéseim vannak. Nyugodtság és néha oknélküli öröm van rajtam. Örülök apróságoknak, annak, hogy végre este van, és aludhatok, hogy eltelt a hétfő, hogy csokit eszek, h van egy kis időm beszélgetni a nővéremmel. Hogy elmegyek majd hétvégén színházba. De a nagyobb dolgoknak még jobban örülök. Ilyen a párom, akinek hálás vagyok minden percért.Ilyen volt az is, amikor Ajax megköszönte, hogy felvettem vele a kapcsolatot. Vagy hogy a betegségem kapcsán annyi csodálatos embert megismerhettem!
Talán egy év is kellett hozzá,míg megtanultam kezelni a betegségem, és h ne erre gondolja folyamatosan. Túl sokáig vártam el másoktól a segítséget, mások sajnálatát és megértését. Erre nincs szükségem. Kívánom, h mindenki találja meg, és vegye észre azokat a dolgokat, amik elfeledtetik vele a betegséget! Nehéz, de ez az egyetlen lehetőség, hogy továbblépjünk.
Szép napokat!