Jobban érzem magam

Igen, az utóbbi egy-két hétben elég jól vagyok. Volt pár hét, amikor azt hittem, nem bírom ki. De most a mellem se feszül, csak picit.De az semmi. És ma annak ellenére, h nagyon korán keltem, és hosszú volt a napom, a fejfájásom is tűrhető. Sőt el is tudok felejtkezni róla, és teljesen más dolgokon jár az eszem. Ilyen ritkán szokott lenni, mert mindig az járt a fejemben, h már megint fáj, miért fáj már megint, elegem van, nem bírom, meg hasonló... De ma ezt a borzalmas hétfőt is jól viseltem. Úgyh egy kicsit büszke vagyok magamra. Persze a borzalmas hétfő után jön majd egy még szörnyűbb kedd, na majd meglátjuk, h alakul. Szerintem minden rendben lesz. Szeretnék meggyógyulni. A minap a párommal a jövőnkről beszélgettünk, és tudom, h ez a betegség mindig a fejünk fölött lebeg, mégha nem is mindig mondjuk ki hangosan. Arról is szó volt, h talán nem akarok eléggé meggyógyulni. Lehet, hogy néha be vagyok savanyodva mint a tavalyelőtti befőtt, de mindig az van bennem, h megakarok gyógyulni! Meg akarok gyógyulni, magamért, a páromért, a jövőnkért! Nemrég belegondoltam, mennyire szeretnék családot. Hogy milyen jó lenne, ha a karjaimba vehetném, ha agyonpuszilgathatnám a babámat! és ha nem lehetne, meghasadna a szívem is. Szinte most is meghasad a gondolatra. A párommal nagyon családcentrikusak vagyunk, és mióta gyógypedagógusnak készülök, még közelebb állnak hozzám ezek a dolgok. Annyi ilyen dolog jár a fejemben. És annyira akarom. Szépen lefogom vinni azt a semmirekellő prolaktinszintem, és eltüntetem a lakómat! És nagyon boldog leszek, leszünk! Kívánok minden sorstársamnak hasonló optimista gondolatokat, és kitartást! Etti

Személyesen

Ahogy végigolvastam a bejegyzéseimet, amiket előzőleg írtam, rájöttem,h kezdenek az írásaim nagyon személyessé válni. Úgy gondoltam ugyanis, mielőtt nekikezdtem a blognak, h csak a betegségről, a tünetekről fogok íri. De rájöttem, h ezt nem lehet. Nem lehet az érzelmeket elválasztani a betegségtől. Annyira meghatározza az életem, az életünket, h ez lehetetlen. Mert megszenvedünk ezzel a betegséggel, fájdalmaink vannak. És ami fáj, az nem maradhat érzelmek nélkül. Ezek az érzelmek lehetnek örömteliek vagy szomorúak, de mindenképp jelen vannak a mindennapokban. Az egyik megjegyzés írója ugyanis azt közölte, hogy csak nyalogassuk a sebeinket. Ezen sokat gondolkodtam, mert lehet benne igazság. Annyiban lehet benne igazság, hogy meglehet sokat beszélünk róla, sokat beszélünk az érzelmekről és a nehézségekről. De nem céltalanul tesszük. És ez az, amit a névtelen illető nem értett meg. Segíteni szeretnénk így is, hogy tudják más hipofízis adenómával küzdők is, hogy nincsenek egyedül. Azt hiszem, h ez a célkitűzés megéri az érzelmek vállalását.
Szép napokat!

Érzelmek

Szokatlanul erős fájdalmaim vannak. Általában tompán sajog egész nap a fejem, de most ezek az állandó belenyilallások kikészítenek kicsit. Azért meglehet erősödni mit ne mondjak. Erősnek kell lenni, hogy mások ne lássák állandóan, hogy fáj, hogy rosszul vagy. Erősnek kell lenni, hogy az érzelmek ne törjenek ki mindig. Bár én érzelmileg nagyon labilis vagyok mostanában. Soha nem lehet tudni nálam, mikor törik el a mécses. Erősnek kell lenni, hogy legyen elég türelem és kitartás. A naponta százszori türelmijátékok...
Nem akarom magam sajnáltatni, úgyh beszélek inkább a betegség másik oldaláról. Arról, amikor annyi szeretet kap az ember! Hogy aki szeret, az még jobban szeret minden nap.Hogy az az ölelés az már nem olyan mint régen, abban már olyan mélységek vannak, hogy abban szívesen elmerülnék örökre. Annyi pillanatnak örülök, ami azelőtt nem ragadott meg. Annyi szép érzés van bennem. S olyan máshogy szeretek én is!Enélkül nem lehet élni. Szeretet nélkül, szerelem nélkül.Kár, hogy nem mindenki érti ezt. De szívemből kívánom, h mindenki élje át. Én tudom, h ez fog segíteni nekem, hogy legyőzzem a betegségem, hogy megszűnjenek a fájdalmak. Persze nekem se szabad fájdalmat okoznom...