előbb teljes erővel rám tört megint a fejfájás... csütörtökön MRI, bárcsak változna már vlmi! én nem tudok örülni a stagnálásnak.évek óta ugyanazt hallgatni. de azért remélem a legjobbakat!majd írok!vigyázzatok magatokra!

Minimum egy csokit kapnak...

Augusztusban haza megyunk 3 hetre, tobbek kozott nyaralni, de akkor mar beleiktatok egy nagy kontrollt is. Mivel otthon az egeszsegugyben meg a maganrendelesekre is be kell honapokkal elotte jelentkezni, ezert mar most felvettem a kapcsolatot az orvosomma. Legolcsobb lehetoseget valasztva email-t irtam neki. Hat napokkal kesobb sem erkezett valasz. Ekkor anyukam felhivta, es a noverke elmondta, hogy inteznek mindent, kiharcolnak nekem meg egy idopontot is MRI-re. Aztan meg tegnap a doki bacsitol kaptam egy uzenetet, hogy elnezest a kesoi valaszert de mar biztos ertesultem rola anyukamtol, hogy porbalnak nekem minden vizsgalatra idopontot keriteni, es osszehangolni mindent...
Hat ilyen is van! Jo pelda is, es komolyan megkonnyeztem, hogy ez velem tortenik, hogy ennyire fontos vagyok a dokimnak, hogy ennyit foglalkozik azzal, hogy minden ohajomnak eleget tegyenek.
Azt hiszem, az egeszsegugyre rahuztak egy burkot, rossz hirnevet generalva neki, de a benne levo egyenek azert kulon-kulon nem is olyan rosszak, mint ami egyuttesen alakult ki velemenykent roluk.

Gyorsan telnek a napok, és mindig van valami, ami lefoglal szerencsére. Itt a nyár is végre, sokáig váratott magára, ahogy az is, hogy én is jobban legyek. szép hétvégém volt, boldog és nyugodt voltam. ez mindenképp segített, h jól érezzem magam végre. jó egy kicsit nem törődni semmivel csak magammal és pihenni. na de h hogy vagyok fizikailag? elég jól. a fejem persze fáj, de most elég tűrhető, el tudom viselni. a mellfeszülésem szerencsére elmúlt.remélem még sokáig tudok ilyen jól lenni.
vigyázzatok magatokra!

Ma nem igazán voltam jól. Kikészít a mellfeszülés és fejfájás. Most még a szokásosnál is jobban fáj.Az éjszakáim sem  jók emiatt. Ingerlékeny és érzékeny vagyok, és ez főleg a legrosszabb pillanatokban jön elő. Pedig annyira igyekszem normálisan viselkedni, jól csinálni a dolgokat, senkit sem bántani meg. Pedig az életem egyáltalán nem normális. Utólag bánom, és tudom, mit kellett volna tennem. Néha jobb, ha nem mondjuk ki a gondolatainkat, nem mutatjuk ki az érzéseinket. Örülnöm kellene egyáltalán annak is, h van, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Elfogadja  a betegségem, és képes szeretni. Nem tudom, olyan bonyolult ez az egész. Amilyen könnyen tudok örülni, olyan hamar elszomorodni. Végül is, az ember maga cipeli a keresztjét, nem igaz? Lehet a holnap sokkal szebb lesz, és sokkal kevesebb fájdalmam lesz. Ezt kívánom magamnak, de nektek is! Szép napokat!