...és ez az amit segít. Hogy tudjuk nem vagyunk egyedül ezzel a betegséggel.Anno én is azért csatlakoztam a bloghoz, és végül vettem át szerkesztését Perectől, mert segítséget akartam kapni. Csomó kérdésem volt, és nem tudtam, kihez forduljak. Azóta nagyon sokat változtam, fejlődtem, tanultam. Igen, sokszor csak magamra számíthattam, hiszem a fejemben kellett eldőlnie annak, hogy nem, ez a betegség nem fog összetörni, nem leszek depressziós, és igen, egyszer meggyógyulok! De nagyon sokszor kellett másoktól az erő, hogy ugyanabban a cipőben járunk, és mind küzdünk a magunk módján. És én végtelenül hálás vagyok ezért nektek!
Remélem, hogy ti, akik olvassátok az írásaimat, találtok valamiféle megnyugvást, vigaszt az én történeteimben. Persze nem tudom a világot megváltani, de nagyon jól esnek a visszajelzéseitek, amikor felveszitek velem a kapcsolatot. Az utóbbi időben többen is felkerestek, hogy elmeséljék az ő történetüket, kérdezzenek az enyémről. Nekem ez nagy hitet ad abban, hogy ennek a blognak van értelme, s erőt magamhoz, a további gyógyulásomhoz. Nincs mindenre válaszom, hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen küzdünk a magunk lakójával. Remélem mindannyian legyőzzük majd, és egyszer majd sikertörténetként tudjuk átadni másoknak! Tudjátok: "kacagj, kocogj, lazíts, érints, segíts!" (Bagdy Emőke)
Vigyázzatok magatokra! Sok puszi
üdv.,
Etti