Lassan 30 éves nő vagyok, s igen nekem is hipofízis adenomám van. Bár én már gyógyultnak tekintem magam, s a 2010-es MR kontrollom is arról tanúskodik, hogy felszívódott az adenomám, de az orvosom szerint, az, hogy nem látszik, nem azt jelenti, hogy nincs.
Nekem más a véleményem, én másban hiszek. Én hiszek a gyógyulásban, hiszek abban, hogy mindenből van kiút, s hogy semmi nem tart örökké. Egyszer minden véget ér, s én így gondolom a betegségemmel kapcsolatban is.
Szóval magát gyógyultnak tekintő nő vagyok, aki ennek ellenére még betartja az orvosi utasításokat, és szedi a gyógyszert. Már 5 éve.
A történetem nekem sem rövid, ahogy szerintem sok más betegtársamnak sem, én is megjártam a hadak útját a kezdetekkor, a diagnosztizálásig, s utána, de ma már minden egyes pillanatra úgy tekintek vissza, mint egy szükséges rosszra, ami megtanított küzdeni, ami megtanított átélni olyan dolgokat, ami csak erősebbé tett, amitől az vagyok, aki vagyok.
Nem lennék az a nő, aki most vagyok, ha nem mentem volna át mindazon, amin átmentem, s nem lennék most itt, nem lennék azon, hogy minél több ember megismerje a történetem/a történetünk, hogy minél több betegtársamnak tudjak, ha nem is reménnyel, de egy kis pozitív gondolkodással szolgálni.
Nekem fontos lesz ez a blog, akkor is, ha támadások érnek majd (mert abban biztos vagyok, hogy fognak), nekem fontos, hisz én hiszek benne. Hiszek abban, hogy azzal, hogy létrejöttünk sok betegtársunknak nyújthatunk majd segítséget (persze nem orvosit, hisz mint mondtam, se nem orvosok, se nem bölcsek nem vagyunk).
A történetem egyszerűbb, ha itt tekintitek meg.
Hát remélem hasznos órákat, s remélem sokszor vidám perceket töltötök majd itt nálunk.