Mi változott azóta?

 Több mint két éve nem írtam. Valahogy a késztetés abbamaradt, bár tudom, hogy sokan olvastátok, ezt köszönöm is nektek! De őszintén, úgy gondoltam, nincs sok minden, amit a hipofízis adenómámmal kapcsolatban írhatnék. Azóta nem történt érdemi változás, teljesen jól vagyok. Alig van fejfájásom, teljes értékű életet élek, szinte el is felejtettem, hogy van egy lakó a fejemben. Voltak vérvételek, amiknek teljesen jók voltak az eredményei, két éve ősszel voltam MRI-n is, ami nem mutatott változást. A lakó mérete stagnál, néma továbbra is szerencsére. Aztán 2020-ban történt egy nagy dolog! Várandós lettem! Nyáron összeházasodtunk Z-vel, és utána össze is jött a baba ahogy szerettük volna, ahogy terveztük. Ezt azért emeltem ki, mivel sok adenómával élő nő nehezen lesz várandós, és sokszor az orvosok is terméketlenséggel ijesztgetnek minket.  Tehát azért emelem ki, hogy tudjátok, az adenóma nem jelent semmit, összejöhet a baba, hinni kell benne, és nem kell tőle félni!!!

Azóta már van egy csodálatos 8 hónapos kislányunk, aki épp jelzi, hogy foglalkozzak vele, de ezt azért gyorsan még leírom. Mind a várandóságom, mint a szülésem teljesen problémamentes volt, szerettem pocakos lenni. Természetes szülésem volt, és azóta is minden rendben van. A szülésig folyamtosan konzultáltam az endokrinológusommal, hogy hogyan vagyok, de most már csak azután kell nála jelentkeznem, hogy befejeztem a szoptatást. Addig a hormonszintek elvileg nem változnak, utána kell kicsit jobban figyelni. Azt javasolták, egy évig, ha akarok, nyugodtan szoptassak. Ezt szeretném is kihasználni. Azután majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Röviden ennyi. Szóval csak azt akarom ismét hangsúlyozni, hogy minden hipofízis adenómával élőnek megvan a lehetősége a normális, vágyott életre. Bátran vájatok neki, és higgyetek magatokban!

Nem ígérem, hogy gyakran írok, de ha bármi kérdésetek van gyerekvállalással, bármivel kapcsolatban keressetek nyugodtan. Facebookon is megtaláltok immár Nagy Eszterként. E-mail: eszti710@gmail.com

Nyár

Próbálom a hiányosságokat pótolni. Elrohant ez a nyár is sajnos, de azért van miről írnom.  Júniusban voltam endokrinológusnál,aki semmi újat nem mondott és kérdett szokás szerint. Vérvétel is megvolt, teljesen normális a vérképen, a prolaktin, minden. Újra és újra elgondolkodom a bromocriptine szedésén, hiszek már évek óta normális úgy, hogy a minimális adag felét szedem, azt is csak nagy ritkán. Továbbra is abban hiszek, hogy rajtam múlik, mire vagyok képes, hogyan tudok hatni a szervezetemre pozitív gondolkodással.
Jövő héten még vár rám az MRI, ami majd megmutatja, tényleg változott-e valami a lakóm körül. Majd megírom az eredményeket! Addig is kitartást, és csak pozitívan!
Etti

Tél - új élet

Nos a cím nem véletlen, nagyon fontos időszak kezdődött az életemben, életünkben.  Decemberben beköltöztünk az otthonunkba! :) Nagyon sokat dolgoztunk érte, hogy ez az ünnepekig megtörténjen. De a sok rohangálás, intézkedés, kevés alvás és rengeteg utazás mellett is sikerült. Végtelen az örömünk, bár még csak most kezdjük megszokni, otthonossá tenni. Visszaköltöztünk Szlovákiába így, ami beutazással jár majd a munkahelyünkbe, Győrbe. De most már kezdjük ezt is megszokni. Még sok tennivaló van, de az oroszlánrészén már túl vagyunk.
Az egyik legjobb rész az volt, mikor végleg ott hagytuk az albérletet, az utolsó hónapokban már nagyon elegünk volt ott és anyagilag is nagyon megterhelő volt az építkezés mellett. De ezt a szakaszt is lezártuk, már csak előre nézünk, tervezgetünk. Hiába vagyunk Z-vel több mint 10 éve együtt, mintha csak most kezdődnek minden...:) Pici ház, kis udvarral, talán majd kerttel, de a miénk. És ez szuper érzés.

Egy másik dolog, az egészségről, ami azért mégsem választható szét az eddig leírtaktól. Hiszem ugyanis továbbra is, hogy ahogyan szervezzük az életünket, úgy tudunk hatni az elménkre, a lelkünkre, az egészségünkre. Csak rajtunk múlik.
A fejem persze néha fáj, de teljesen jól érzem magam. Folyamatosan dolgom azon, hogy kevesebbet rágódjak a dolgokon. Nem megy könnyen nekem se. Nem olyan dolog, hogy reggel felkelek és azt mondom, mostantól nem stresszelek és úgyis lesz. De apró lépéseben haladva el lehet érni, hogy átértékeljük a dolgokat, hogy elalvás előtt ne az elmúlt dolgokon gondolkodjunk...Nem másban kell keresni a hibát, nem abban, hogy milyen rossz a munkahelyünk, milyen a főnökünk, az orvosunk, az anyánk stb. Csakis rajtunk múlik, továbbra is ez a véleményem.
Majd tavasszal vagy nyár elején megyek kontrollvizsgálatra, újabb tünetek szerencsére nincsenek. Talán egy MRI-nek is itt lenne az ideje, mert már 2 éve voltam. Az eredmények után jelzek.
Etti

Hipofízis adenómával élek... még.

Sziasztok!

A napokban többször eszembe jutott, hogy szinte egy év telt el az utolsó bejegyzésem óta. Hihetetlen. Ez az év volt életem legtartalmasabb időszaka. Szerencsére nagyrészt pozitív értelemben.
Először a lakómról: Nemrég voltam vérvételem és a doktornőnél, és pozitív híreket kaptam. A prolaktin szintem a legkisebb bromocriptine szedés mellett sem nőtt, teljesen normális. Mindig is célom volt, hogy egyszer elhagyjam a gyógyszerszedést, és úgy tűnik, hogy közelebb jutottam ehhez. A többi véreredményem is teljesen jó, nagyon boldog vagyok! Az MRI majd jövőre esedékes.
Az évről pedig, hú...nem is tudom, hol kezdjem. Szeptemberben kissé új területen kezdtem dolgozni. Maradtam ugyanabban az intézményben, de mint integráló (utazó) gyógypedagógus. Nagyon fura volt ezt megszokni, a mindennapi utazgatást, hogy mindennap más suliban vagyok, más gyerekekkel. Fura volt, hogy igazából csak magamra számíthatok, mert csak idegen többségi pedagógusok voltak körülöttem, akik vagy megértették a munkám lényegét, vagy nem. Ezzel még úgy megbirkóztam, mert valamennyire magányos, visszahúzódó embernek tartom magam. Viszont mivel busszal jártam az intézményekben, sokkal tovább tartott a munkaidőm, nagyon fáradtnak éreztem magam, mire hazaértem. Másik változás volt a munkámban, hogy eddig középsúlyos, súlyos autizmussal élőkkel foglalkoztam, most meg főként magasan funkcionálókkal. Ehhez teljesen más gondolkodásmóddal kellett hozzáállnom, és folyamatosan új feladatokon, játékokon, órai tananyagon törtem a fejem. Kellett egy kis idő, hogy megszokjam, de nagyon megszerettem a sokkal több munka és probléma ellenére. Év közben nem volt gondom az elalvással :)
Ami még nagy pozitívum az életemben jelenleg, hogy nekiálltunk az építkezésnek. Aki ezt végigcsinálta már, biztosan tudja, hogy mennyi intézkedéssel jár, mennyi problémamegoldással. Jaj, de nagyon várjuk! Jó lesz itthagyni az albérletet, kiülni a teraszra, otthonossá tenni a házat, lakberendezni, virágokat nevelgetni... Ez nagyon hiányzik még az életünkből, és annak gondolata, hogy ez lassan  megvalósul, egyre boldogabbá tesz minket, és szerintem egészségesebbé is. :)
Kívánom, hogy ti is valósítsátok meg álmaitokat, legyetek legalább olyan boldogok, mint én!
Vigyázzatok magatokra,
Etti

Egy cipőben járunk...

...és ez az amit segít. Hogy tudjuk nem vagyunk egyedül ezzel a betegséggel.Anno én is azért csatlakoztam a bloghoz, és végül vettem át szerkesztését Perectől, mert segítséget akartam kapni. Csomó kérdésem volt, és nem tudtam, kihez forduljak. Azóta nagyon sokat változtam, fejlődtem, tanultam. Igen, sokszor csak magamra számíthattam, hiszem a fejemben kellett eldőlnie annak, hogy nem, ez a betegség nem fog összetörni, nem leszek depressziós, és igen, egyszer meggyógyulok! De nagyon sokszor kellett másoktól az erő, hogy ugyanabban a cipőben járunk, és mind küzdünk a magunk módján. És én végtelenül hálás vagyok ezért nektek!
Remélem, hogy ti, akik olvassátok az írásaimat, találtok valamiféle megnyugvást, vigaszt az én történeteimben. Persze nem tudom a világot megváltani, de nagyon jól esnek a visszajelzéseitek, amikor felveszitek velem a kapcsolatot. Az utóbbi időben többen is felkerestek, hogy elmeséljék az ő történetüket, kérdezzenek az enyémről. Nekem ez nagy hitet ad abban, hogy ennek a blognak van értelme, s erőt magamhoz, a további gyógyulásomhoz. Nincs mindenre válaszom, hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen küzdünk a magunk lakójával. Remélem mindannyian legyőzzük majd, és egyszer majd sikertörténetként tudjuk átadni másoknak! Tudjátok: "kacagj, kocogj, lazíts, érints, segíts!" (Bagdy Emőke)
Vigyázzatok magatokra! Sok puszi
üdv.,
Etti

MRI, Czirják Sándor és a jövő

Az elmúlt hónapok elég eseménydúsak voltak. Minden az MRI-vel kezdődött tavasszal. Az eredményeket nézve kicsit megijedtünk, mivel olyan dolgokat írt le a leletező doktornő, amivel azelőtt nem találkoztam, és nem is tudtam mire vélni. Adenóma helyett ciszta volt a papírokon, ezért először arra gondoltam, hogy az adenóma mellett van egy ciszta is?! A nővérem, aki orvos, látva az eredményeket, rögtön hívott, hogy ez biztos műtét, mert a ciszta nő folyamatosan, kérjek pestre időpontot idegsebészhez. Aztán megmutatta egy ismerős sebésznek, aki miután megnézte az MRI felvételeket, megnyugtatott, hogy ez az adenóma, nincs külön ciszta. Aztán vittem az endokrinológushoz az eredményeket, és ő annyit mondott, hogy nagyon fura ez az MRI felvétel, jobb lenne megnézetni Czirják Sándor doktor úrral a biztonság kedvéért. Egyebet nem fűzött hozzá nekem szóban, csak a beutalón olvastam, hogy az adenóma megemeli a szemideget. Na gondoltam, ebből tuti műtét lesz. Úgyhogy aztán kértem időpontot, és nővéremmel felmentünk Pestre az amerikai útra. De egyébként jól is jött ki ez a beutaló, mert régóta gondolkoztam, hogy jó lenne beszélni Czirjákkal, mégiscsak ő a szaki ebben a témában. Ha ő mond valamit, akkor tuti úgy van. Szóval végül megnézte az eredményeimet, és azt mondta, h nem cisztáról, de egy cisztás adenómáról van szó, így biztosan nőni fog az adenóma idővel. És ezt csak úgy mellesleg mondta, mert egyébként vicces a pasas :) Megnézte a legelső és a legutolsó MRI-t, és látott is rajta növekedést, de csak picit. A lényeg,hogy idővel sor fog kerülni a műtétre, de most még elég a megfigyelés, rendszeres vérvétel, MRI. Úgyhogy kicsit azért megnyugodtunk. A műtétre még van időm felkészülni. Nem aggódom, majd minden megmegy szép sorban. Én magam sosem elleneztem a műtétet, csak az eddigi orvosaim voltak ellene.
Azt tudom tanácsolni minden sorstársamnak, hogy a hipofízis adenóma nem egy halálos betegség, nem kell, hogy meghatározza a mindennapjaidat. Érdemes küzdeni, pozitívan gondolkodni, le lehet győzni.
Ölelés Nektek!
üdv.,
Etti

Kontroll

Ma voltam a doktornőnél végre. Lett vérvétel, vizeletvizsgálat is lesz. Még MRI-hez is kaptam időpontot, ami május 8án lesz.Már esedékes volt, mivel nyáron lett volna 3 éve, h voltam. Igaz, h lejártam ma a lábam, és sokat kellett várakozni, de mindent el tudtam intézni, és mindenki kedves volt. Annak örülök, hogy nem kell most már messzire utaznom, ha MRI-re akarok menni. Remélem minden rendben lesz. Jó lenne már elhagyni a gyógyszert végre, hátha egyszer sikerül. Mostanában elég jól érzem magam, sokkal kevesebbet is fáj a fejem. Minél kevesebbet agyalok, annál jobb. Érdekes és tragikus dolog, hogy az ember képes magát megbetegíteni. De ha ebből indulunk ki, képesek vagyunk magunkat meggyógyítani is. Vigyázzatok magatokra, nagy ölelés Nektek!
Etti