A könnyeimmel küzdök, mióta olvastam ezeket a bejegyzéseket. Perec és Marika szavai nagyon meghatottak. Nekem is rögtön az ugrott be, h tényleg hasznos ezt írni. Ezek a bejegyzések annyi erőt adnak, el se hinnétek. Perec pedig folyamatosan dicsér, és buzdít... Köszönet neked Perec mindenért. Néha találni valami értelmet ebben az életben, és még valaki köszönetet is mond ezért...Azt hiszem, ettől többet nem kívánhatok.
Kedves Marika!
először is kívánok az unokatestvérednek sok erőt, és mielőbbi gyógyulást! Bár tudom, ez a betegség nem arról híres, hogy gyorsan eltűnik, de kérlek add át neki, hogy ne adja fel!Úgy örülök a szavaidnak, hogy ennyi jó dolgot írsz a blogról! Olyan boldog pillanatokat okoztál, amelyek rég értek már engem! Annyira fontosak ezek a visszajelzések.Mert néha eszembe jut nekem is egy-egy gyenge pillanatomban, hogy hasztalan minden... De annyira jó, hogy nem!
Bármi kérdés, kérés van, én megpróbálok segíteni. És fordítva is elfogadok én is bármilyen tanácsot, vagy ha csak van tudomástok valamilyen új kezelésről, gyógymódról, gyógyhatású készítményről, akkor osszátok meg a blogon!
Igyekszem írni ezentúl is rendszeresen.Mindenkinek kívánok mielőbbi gyógyulást!
2011. augusztus 31., szerda
Amit mindig öröm olvasni
"Sziasztok!
Marika vagyok. Nem véletlenül jutottam
az oldalatokra, sajnos az én unokatestvérem is a ti betegségetekben
szenved. Segíteni szeretnék az unokatestvéremnek, ezért tanulmányozom
a Hipofízis adenómával kapcsolatos weboldalakat. Átolvastam a blogotokat,
és egy csodálatos blognak tartom.
Más betegeknek is hasznára válhat ha
olvassa az oldalatokat.
Kívánok nektek nagyon kellemes és szép
napokat. És kívánom, hogy betegségetekből teljesen tudjatok
meggyógyulni. És remélem, hogy blogotokat még sokáig fogjátok írni,
hogy más betegek hasznára tudjon válni,
és meríteni tudjanak belőle.
Még egyszer köszönöm Nektek ezt a
nagyszerű blogot, hogy olvashattam, és
hogy olvashatom sokáig.
Üdvözöl benneteket Marika"
Azt hiszem amikor egy ilyen üzenetet kap az ember érzi mennyire megéri foglalkozni a blog írásával. Borzasztóan jól estek Marika szavai, de mélyen el kezdtem szégyellni is magam. Ha valakinek mostanság köszönhető még a blog létezése, az egyedül Etti, aki azért mindig szán rá egy kis időt, aki azért mindig megosztja itt velünk, hogy érzi magát.
Anno mikor elindítottam a blogot, szerettem volna tényleg valami igazán hasznosat alkotni, s mostanság úgy éreztem nem sikerült. Talán túl lusta, vagy csak túl elfoglalt voltam ahhoz, hogy megosszam a gondolataim, hogy leírjam az eredményeim...
Az életem úgy alakult, hogy egyszerre túl sok mindenre kellett összpontosítanom, készülök egy nyelvvizsgára, vízumot igényeltem egy távoli országba, helytálltam a munkahelyemen, betanítottam az utódomat, s a magánéletemben is akadt nem kevés probléma. Közben oda kellett figyelnem arra is, hogy nyugodt maradjak az elmúlt két hónapban, mert a jövő heti vérvétel eredményen elég sok múlik. Most derül ki, hogy kell-e még gyógyszert szednem vagy sem, s tekintve, hogy szept. 19-e után közel másfél évig talán haza sem találok, ez nagyon fontos.
Szóval a sok teendő miatt elmaradt a beszámoló arról is, hogy a legfrissebb MR szerint nincs adenomám, úgy néz ki teljesen felszívódott, és már nyoma sem látszik a hipofízisemen. Nem kevesebb mint öt év küzdelem után, szinte folyamatos gyógyszer szedés mellett, és két éve búzafűlé ivás mellett végre megtapasztalhattam azt is, milyen érzés, mikor nyom nélkül eltűnik Etti után szabadon, a lakóm :).
A prolactin szintem ennek ellenére még mindig nem úszott a normál mederben, ezért is kell az újabb kontroll, hogy biztosan úgy indulhassak neki a külföldi utamnak, hogy ne érhessen kint baj.
Szóval ennyi idő után kicsit szégyelve magam, hogy csak ritkán írok, de megosztottam végre ezt is, hogy mindenki lássa, aki olvas minket, hogy igenis tényleg van remény, meg lehet gyógyulni, csak akarni kell, mert én végre tényleg elmondhatom magamról, hogy gyógyult vagyok!!!!
Tudom, hogy hamarosan Etti is majd beszámolhat erről, tudom, ő is és Hasu is meg fogja találni a gyógyulás útját, mert én hiszek bennük, és hiszek mindenkiben, aki hasonló cipőben jár!!!
Köszönöm tehát a kedves szavakat Marikának, köszönöm, hogy megosztotta velünk, hogy nem hasztalanul csináljuk azt, amit csinálunk.
Köszönöm Ettinek is hogy viszi a blogot, mert többnyire szegény egyedül irkál, és ígérem a jövőben néha-néha azért én is adok helyzetjelentést.
Marika vagyok. Nem véletlenül jutottam
az oldalatokra, sajnos az én unokatestvérem is a ti betegségetekben
szenved. Segíteni szeretnék az unokatestvéremnek, ezért tanulmányozom
a Hipofízis adenómával kapcsolatos weboldalakat. Átolvastam a blogotokat,
és egy csodálatos blognak tartom.
Más betegeknek is hasznára válhat ha
olvassa az oldalatokat.
Kívánok nektek nagyon kellemes és szép
napokat. És kívánom, hogy betegségetekből teljesen tudjatok
meggyógyulni. És remélem, hogy blogotokat még sokáig fogjátok írni,
hogy más betegek hasznára tudjon válni,
és meríteni tudjanak belőle.
Még egyszer köszönöm Nektek ezt a
nagyszerű blogot, hogy olvashattam, és
hogy olvashatom sokáig.
Üdvözöl benneteket Marika"
Azt hiszem amikor egy ilyen üzenetet kap az ember érzi mennyire megéri foglalkozni a blog írásával. Borzasztóan jól estek Marika szavai, de mélyen el kezdtem szégyellni is magam. Ha valakinek mostanság köszönhető még a blog létezése, az egyedül Etti, aki azért mindig szán rá egy kis időt, aki azért mindig megosztja itt velünk, hogy érzi magát.
Anno mikor elindítottam a blogot, szerettem volna tényleg valami igazán hasznosat alkotni, s mostanság úgy éreztem nem sikerült. Talán túl lusta, vagy csak túl elfoglalt voltam ahhoz, hogy megosszam a gondolataim, hogy leírjam az eredményeim...
Az életem úgy alakult, hogy egyszerre túl sok mindenre kellett összpontosítanom, készülök egy nyelvvizsgára, vízumot igényeltem egy távoli országba, helytálltam a munkahelyemen, betanítottam az utódomat, s a magánéletemben is akadt nem kevés probléma. Közben oda kellett figyelnem arra is, hogy nyugodt maradjak az elmúlt két hónapban, mert a jövő heti vérvétel eredményen elég sok múlik. Most derül ki, hogy kell-e még gyógyszert szednem vagy sem, s tekintve, hogy szept. 19-e után közel másfél évig talán haza sem találok, ez nagyon fontos.
Szóval a sok teendő miatt elmaradt a beszámoló arról is, hogy a legfrissebb MR szerint nincs adenomám, úgy néz ki teljesen felszívódott, és már nyoma sem látszik a hipofízisemen. Nem kevesebb mint öt év küzdelem után, szinte folyamatos gyógyszer szedés mellett, és két éve búzafűlé ivás mellett végre megtapasztalhattam azt is, milyen érzés, mikor nyom nélkül eltűnik Etti után szabadon, a lakóm :).
A prolactin szintem ennek ellenére még mindig nem úszott a normál mederben, ezért is kell az újabb kontroll, hogy biztosan úgy indulhassak neki a külföldi utamnak, hogy ne érhessen kint baj.
Szóval ennyi idő után kicsit szégyelve magam, hogy csak ritkán írok, de megosztottam végre ezt is, hogy mindenki lássa, aki olvas minket, hogy igenis tényleg van remény, meg lehet gyógyulni, csak akarni kell, mert én végre tényleg elmondhatom magamról, hogy gyógyult vagyok!!!!
Tudom, hogy hamarosan Etti is majd beszámolhat erről, tudom, ő is és Hasu is meg fogja találni a gyógyulás útját, mert én hiszek bennük, és hiszek mindenkiben, aki hasonló cipőben jár!!!
Köszönöm tehát a kedves szavakat Marikának, köszönöm, hogy megosztotta velünk, hogy nem hasztalanul csináljuk azt, amit csinálunk.
Köszönöm Ettinek is hogy viszi a blogot, mert többnyire szegény egyedül irkál, és ígérem a jövőben néha-néha azért én is adok helyzetjelentést.
2011. augusztus 26., péntek
Átvészelni
Gondolom ez a kánikula nemcsak engemet készít ki. A fejem folyamatosan fáj, szédülök és a vérnyomásom ugrál. Kicsit most is összemosódnak a betűk. De hogy ne legyen félreértés, örülök a forróságnak. Végre van egy egy-két hét nyár. Éjjel lehet kint rövidnadrágban meg pántos trikóban üldögélni. A természet bekeményített, és jól átverte az embereket, h augusztus végére csinált nyarat.
Én bevallom, természetpárti vagyok.:) És a kínokat meg átvészelem pár fájdalomcsillapítóval... És máris minden könnyebb egy picivel. Kitartást mindenkinek!
Én bevallom, természetpárti vagyok.:) És a kínokat meg átvészelem pár fájdalomcsillapítóval... És máris minden könnyebb egy picivel. Kitartást mindenkinek!
2011. augusztus 11., csütörtök
Hazatérve
Hát épségben hazaértünk. Szlovénia gyönyörű hely! Mindenkinek ajánlom, főleg, aki imádja a természetet! Tenger, erdők, tavak, folyók, hegyek, hegyek, hegyek és hegyek! Nem is gondoltam volna, h ennyire csodálatos lesz, ott annyira nyugodt minden és mindenki. Azt hiszem, h ott egy-kettő meg lehetne gyógyulni!:)
Kicsit feltöltődtem az alatt az egy hét alatt, de olyan kevés volt. Olyan fura, hogy hazajön az ember és semmi sem változott és muszáj visszaszokni. A fejfájásom kicsit javult a kirándulás alatt. De most már megint kezdődnek a "belenyilallások". Olyan ideges és türelmetlen vagyok! Pedig annyira igyekszem! Sokszor gondolok arra, hogy bárcsak történne valami, ami előmozdítaná az eseményeket.
Máskülönben nincsenek nagy változások. Szedem a fél tablettát minden lefekvés előtt. A mellem feszül. Néha szédelgek. Egyszer jobban, máskor rosszabbul vagyok. A szokásos dolgok.
Tudom, hogy egyszer majd minden rendben lesz. Sokadszorra is megígérem magamnak, hogy türelmes leszek.
Szép napokat!
Kicsit feltöltődtem az alatt az egy hét alatt, de olyan kevés volt. Olyan fura, hogy hazajön az ember és semmi sem változott és muszáj visszaszokni. A fejfájásom kicsit javult a kirándulás alatt. De most már megint kezdődnek a "belenyilallások". Olyan ideges és türelmetlen vagyok! Pedig annyira igyekszem! Sokszor gondolok arra, hogy bárcsak történne valami, ami előmozdítaná az eseményeket.
Máskülönben nincsenek nagy változások. Szedem a fél tablettát minden lefekvés előtt. A mellem feszül. Néha szédelgek. Egyszer jobban, máskor rosszabbul vagyok. A szokásos dolgok.
Tudom, hogy egyszer majd minden rendben lesz. Sokadszorra is megígérem magamnak, hogy türelmes leszek.
Szép napokat!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)