Telnek a napok gyorsan. Nyakamon két szakdolgozat, úgyhogy nem unatkozom. De a pesti létet élvezem, már amennyire ki tudom használni...Habár már elkezdett tavaszodni, hosszabbak a napok, és néhol a fák is már virágoznak. Nem tudom, mindig mikor meglátom az első virágzó fát tavasszal, valahogy békét és reményt érzek, hogy minden rendben lesz most már. Imádom ezt az időszakot.
A fejem sajnos sokat fáj. Ma például egész nap a halántékom lüktet. Ilyenkor nagyon le tudok hangolódni, de próbálom azért győzködni magam, hogy ez is elmúlik majd, mind minden más is.
Azóta csinálom az autogén tréninget is. Bár nem tudom minden nap kétszer, ahogy kellene, de így segít ellazulni. És segít hamarabb elaludnom, amiért tényleg hálás vagyok.
Vigyázzatok magatokra! sok ölelés Nektek!
és igen, majd elfelejtettem az idézetet :)
"Ahogy elismerjük a bajok létezését, összejátszunk velük, szemet hunyunk felettük, mohón magunkhoz öleljük a betegséget és a szenvedést, önmagunkat döntve romba test és lélek szörnyű bűnében: nem csupán tétlen szemlélői, de aktív részesei vagyunk önmagunk lerombolásának; nem csupán álldogálunk az omló ház alatt, de mi rogyasztjuk magunkra a tetőt; és nem csupán kivégeztetünk, de hóhérok is vagyunk, mégpedig önmagunk hóhérai."
Oliver Sacks
2 megjegyzés:
Kedves Etti!
Csak bele-bele olvastam a blogodba, így nem tudom a teljes kórtörténetedet, de leírom az én történetemet, hátha segít neked, illetve másoknak is, akik olvassák ezt a blogot.
Nálam 2008-ban diagnosztizáltak hipofizis adenómát, 7000-es prolaktin szint mellett és 10 mm-es daganattal. Igazából az akkor hosszú ideje kimaradó menzesz miatt csináltak hormon vizsgálatot, és így derült ki. Emlékszem, én is teljesen kiborultam, pont egy féléves külföldi tanulmányút előtt derült ki az egész 2 héttel. Nekem egyből műtétet javasolt az endokrinológus, de akkor erről hallani sem akartam, illetve nem akartam elhalasztani az utamat sem. Így nekem is elkezdődött a Bromokriptin kúra. Szerencsém volt, mert rajtam nem fogott ki, nem volt mellékhatása, és fél év alatt lement a prolaktin olyan 2000-re. Aztán idővel újabb MR, ami már kisebb daganatot mutatott, így mindenki nagyon bízott benne, hogy ez így megoldható lesz. Aztán szedtem a gyógyszereket 6 éven keresztül... Az eredmények pedig mindig változtak. A daganat újra 10 mm-es lett, a prolaktinom pedig 2000 és 3000 között volt, 1800 alá sajnos soha nem ment. Én is belefáradtam már ekkor az egészbe, és nem értettem, hogy miért nem akar javulni ilyen sok gyógyszer mellett, valamint ekkor már a Norprolakot is kipróbáltam, hátha... De a műtétet még mindig visszautasítottam.
Aztán 2014 nyarától elkezdtünk próbálkozni a párommal, hogy beindítsuk a baba projektet, persze fél évig sikertelenül... Beszéltem nőgyógyásszal is, másik endokrinológussal is, és mindenki azt tanácsolta, hogy műttessem meg magamat, mert ez így nem fog elmúlni. Így végül beadtam a derekamat (illetve ekkorra már annyira dühös voltam az egészre, hogy már megtört az ellenállásom) és újfent felkerestem dr. Czirják Sándort az Amerikai úti idegklinikán, hogy konzultáljak vele a műtétről. Nagyon rendes volt, mindent részletesen elmondott, és végül beleegyeztem a műtétbe, amire 2015. januárjában került sor.
Így utólag nem is értem, hogy miért féltem ettől az egésztől ennyire, ugyanis semmiség volt az egész. Orron keresztül végezték, altatásban, utána 5 napig a kórházban kellett maradnom, de napról napra jobban voltam, és az otthoni lábadozás sem volt több mint 2-3 hét. (persze nekem 6-ot mondtak, de már nem bírtam otthon maradni :))
Nagyon gyorsan visszatért minden a régi kerékvágásba, és a műtét után 1 héttel levett vér alapján csak 900 volt a prolaktinom. Ugyanis nem sikerült teljesen kivenni, így egy minimális gyógyszert még most is kell szednem, de ez már semmiség az eddigiekhez képest.
És ami a legjobb az egészben, hogy múlt héten kiderült, hogy babát várok! Hihetetlen számomra is, hogy mennyire könnyen megoldódott ez az egész, és most már kicsit mérges is vagyok magamra, hogy ilyen sokáig vártam a műtéttel, mert tényleg nem volt mitől tartani.
Így én csak azt tanácsolom, hogy ezt is vegyétek számításba mint lehetséges gyógymódot, tudom hogy rémisztő a gondolat, hiszen mégis csak egy agyműtét, de azt is tudom, hogy milyen könnyen belefárad az ember a várakozásba, hogy talán a következő vérvétel már mást fog mutatni....
Mindenkinek sok erőt és egészséget! :)
Szandra
Kedves Szandra! Nagyon köszönöm, hogy írtál, nagyon megnyugtató. Velem is ez a helyzet, hogy a prolaktinszintem egyszer jobb máskor rosszabb, de igazából nem változik semmi, és csak mennek az évek, és 18 éves koromtól tömöm magamba a gyógyszert, lehet feleslegesen. Én is belefáradtam már. Nekem egyáltalán nem is javasolták a műtétet, nagyon ellenzik mindmáig, merthogy fiatal vagyok,meg hogy kárt is okozhat. Pedig már én is ott tartok, hogy inkább ez a műtét már. Én belemennék, de ott, ahova endokrinológushoz járok, oda semmiképp nem, mert nem úgy állnak a dolgokhoz, ahogy kellene. Nekem mondjuk nem marad ki a menzeszem, de pár év múlva én is szeretnék babát. Nekem a folyamatos fejfájás a legrosszabb.Ha továbbra is így fog állni a dolog, biztos kiharcolom majd a műtétet, de most egyelőre sok szempontból meg van kötve a kezem. Mindenesetre nagyon örülök, hogy neked ez megoldódott és nagy-nagy gratula a babához! kívánok boldog, egészséges, hosszú életet nektek! Majd ha oda jutok, talán felkereslek majd a műtét részleteivel kapcsolatba! köszönöm, hogy írtál! Etti
Megjegyzés küldése