A suli szerencsére elég tűrhető, még jól viselem. Nem vagyunk mindennap estig, meg a péntekem is szabad, ami eddig nem igen volt. Úgy veszem észre, kevesebbet fáj a fejem, mint az elmúlt években. Eljutottam odáig, h a mellem is alig-alig. Sokat számít, mert volt időszak, h alig tudtam lemenni a lépcsőn, mert annyira fájt. A futásról ne is beszéljünk. És a közérzetem is jó. Pedig az idő nem az, és elég sok a dolgom a suli miatt. De remélem most is mindent sikerül lassacskán megcsinálgatnom, ahogy az elmúlt években is.

Rég írtam már idézetet, itt az ideje.
"A gyógyuló ember tekintete az igazi: elkezd látni. Látja, azt, hogy hány csoda és milyen szenvedés kell ahhoz, hogy az ember kimásszon a pokolból, feltámadjon a halálból. (...) Akit megcsap a mulandóság szele, rájön, milyen csoda élni." (Müller Péter)

Azt hiszem, én is így érzem magam egy idege. Néha minden egyszerű pillanat, minden apró öröm csodának tűnik, és boldogsággal tölt el. Én hiszem, h nem véletlenül vagyunk a földön, nem véletlenül MI születtünk meg. Sorsunk, rendeltetésünk van, és végül is, nem azért jöttünk a világra, h már fiatalon betegségekben szenvedjünk, és depressziósak legyünk. Egyszerűen csak élni kell és boldognak lenni!:) Szép napokat! Sok puszi
Etti