Elvagyok mostanság. Megpróbálok nem gondolni semmi rosszra. De ehhez muszáj azt csinálnom, hogy ne is legyen időm gondolkodni. Beosztani az egész napot, este kimerülten az ágyba dőlni, de annyira fáradtan, hogy még arra se gondoljak, hogy fáradt vagyok. Így eltelnek a napok, és még valahogy a hiányérzetet is kompenzálni tudom, amit a párom nélkül töltött idő okoz.
Azért a fejfájás mindig ott lapul a sarokban. Meg az a rossz érzés, hogy nem javul semmi, és nem érek el semmi változást. De azért mindezek ellenére igyekszem boldog lenni, igyekszem derűlátó lenni, és mindent elviselni, mindent eltűrni. Sehogy még sosem volt, ahogy a bölcsek szokták mondani. Nem igaz? :))
Szép napokat!